Perilla

Tudományos név(ek): Perilla frutescens (L.) Britt.
Közönséges név(ek): Aka-jiso (piros perilla), Ao-jiso (zöld perilla), Beefsteak növény, kínai bazsalikom, Dlggae, koreai perilla, Nga-Mon, Perilla, Perilla menta, Lila menta, Lila perilla, Shiso, Vad coleus, Zisu

Orvosilag felülvizsgálta Drugs.com által. Utolsó frissítés: 2022. november 1.

Klinikai áttekintés

Használat

A perillaleveleket különféle betegségek kezelésére használták a kínai gyógyászatban, díszítésként az ázsiai konyhában, és az ételmérgezés lehetséges ellenszereként. A levélkivonatok antioxidáns, antiallergiás, gyulladáscsökkentő, antidepresszáns, GI és bőrgyógyászati ​​tulajdonságokat mutattak. Hiányoznak azonban a klinikai vizsgálati adatok, amelyek a perilla használatát javasolnák bármilyen indikációra.

Adagolás

A konkrét adagolási ajánlások alátámasztására hiányoznak a klinikai vizsgálati adatok. Különféle készítményeket és adagolási rendeket tanulmányoztak klinikai vizsgálatok során. Lásd a konkrét javallatokat a Felhasználások és farmakológia részben.

Ellenjavallatok

Ellenjavallatokat nem azonosítottak.

Terhesség/Szoptatás

Kerülje a használatát. Hiányoznak a terhesség és szoptatás ideje alatti biztonságosságra és hatásosságra vonatkozó információk.

Interakciók

Egyik sem jól dokumentált.

Mellékhatások

A perillaolaj bőrgyulladást okozhat.

Toxikológia

Nincs adat.

Tudományos Család

• Lamiaceae (menta)

Növénytan

A perilla Kelet-Ázsiában őshonos egynyári gyógynövény, amelyet az Egyesült Államok délkeleti részén honosítottak meg, különösen a félárnyékos, nedves erdőkben. A növény mélylila, négyzet alakú szárral és vöröses-lila levelekkel rendelkezik. Levelei tojásdadok, szőrösek, levélnyelesek, fodros vagy göndör szélűek; néhány nagyon nagy piros levél egy szelet nyers marhahúsra emlékeztet, innen ered a „beefsteak növény” általános elnevezése. A kis csőszerű virágok hosszú tüskéken teremnek, amelyek a levél hónaljából származnak július és október között. A növénynek erős illata van, amelyet néha mentásnak neveznek. (Duke 2002,USDA 2022)

Történelem

A perilla leveleit és magjait széles körben fogyasztják Ázsiában. Japánban a perillaleveleket (a továbbiakban „szója”) használják nyers halételek köreteként, amely ízesítőként és ellenszerként szolgál az esetleges ételmérgezések ellen. A magvakból étolaj keletkezik, amelyet a lakkok, színezékek és tinták kereskedelmi gyártási folyamataiban használnak fel. A szárított levelek számos alkalmazási területet alkalmaznak a kínai gyógynövénygyógyászatban, beleértve a légúti betegségek (pl. asztma, köhögés, megfázás) kezelését, görcsoldóként, izzadás kiváltására, hányinger csillapítására és napszúrás enyhítésére.

Kémia

A perilla levelei körülbelül 0,2% finoman illatos illóolajat adnak, amelynek összetétele nagyon változó, és szénhidrogéneket, alkoholokat, aldehideket, ketonokat és furánt tartalmaz. A magvak fix olajtartalma körülbelül 40%, nagy arányban tartalmaznak telítetlen zsírsavakat, főleg alfa-linolénsavat. A növény pszeudotanninokat és a mentacsaládra jellemző antioxidánsokat is tartalmaz. Egyes fajták vöröses-lilás elszíneződéséért egy antocianin pigment, a perillanin-klorid felelős. Számos különböző kemotípust azonosítottak. A leggyakrabban termesztett kemotípusban a fő komponens a perillaldehid, kisebb mennyiségben limonénnel, linalollal, béta-kariofilénnel, mentollal, alfa-pinénnel, perillennel és elemicinnel. A perilla-aldehid (perillartin) oximja 2000-szer édesebb, mint a cukor, és Japánban mesterséges édesítőszerként használják. További kereskedelmi jelentőségű vegyületek a citrál, egy kellemes citrom illatú vegyület; rózsafurán, amelyet az illatszeriparban használnak; és a gyógyszeripar számára értékes egyszerű fenilpropanoidok. Rozmarinsav-, ferul-, kávé- és kínsavat, valamint luteolint, apigenint és katechint is izoláltak a perillából, valamint a vérlemezke-aggregáció szempontjából fontos hosszú láncú polikozanolokat. A magas mirisztintartalom bizonyos kemotípusokat mérgezővé tesz; más kemotípusokban található ketonok (pl. perilla keton, izoegomaketon) erős pneumotoxinok. A kémiai összetevők azonosítására nagy teljesítményű folyadékkromatográfiát, gáz- és vékonyréteg-kromatográfiát alkalmaztak.